Kém a túloldalról, avagy az első túsz!

Sziasztok! 
Újra itt vagyok, és bár múlt héten kimaradt egy rész, itt van a legújabb irományom! Jó olvasást! :))
U.i.: Itt megtaláljátok a többi más stílusú blogom, katt! ;)








A gyűlés utáni első napon hatalmas meglepetésünkre egyre több felajánlás érkezett. Néhány építész is jelentkezett, hogy megnéznék a tervemet, arról az erődről, várról, kinek mi, és neki is láttak átrajzolni. Csak egy kicsit lombozott le, hogy a nap végén elém rakott, átrajzolt terv, tényleg inkább egy kisebb, biztonságosabb erődöt mutatott, nem egy gyönyörű várat tornyokkal és egyéb formákkal, ahogy elképzeltem. Mikor felvetettem a sárkányoknak, hogy legalább egy kis design-a legyen a tákolmánynak, rögtön lenyelették velem a gondolataimat, mondván kevés az idő, a nyersanyag, és ha nem fogom be, akkor felejtsem el az egészet. Igen, így már mindenki beadja a derekát, akár milyen ronda is egy teknősbékához leginkább hasonlító nyomi erődöcske, hatalmas falakkal körbevéve, kellett a szállás, a védelem, és ezt csak így lehetett megoldani. 

Larry a harcosokat fogadta, vette jegyzőkönyvbe őket. Idő közben egy nagyon buzgó jelölt, Akku, egy nagyon fiatal sárkány valahogy hozzáakaszkodott Larry-hez, és nem volt hajlandó otthagyni őt. Azt szerette volna, ha Larry rajta gyakorlatozna, repülne, és még rajta is harcolna. Kicsit talán túl sokat beszél, és hiperaktív, ráadásul, ahogy észre vettem, folyamatosan azt hangoztatja, hogy kész meghalni a csatában, de tény, hogy rendkívül édes, mikor odabújik Larry mellé. Tökéletes párost alkotnak, azt hiszem Larry megtalálta a sárkány énjét. 

Crystal felvetette, hogy ha már Larry talált magának egy sárkányt, miért is ne keresnénk magunknak mi is. Az ötlettől leginkább Kriszti ijedt meg. Utál repülni, és ha még is arra kényszerülne, kizárólag a föld közelében hajlandó, de csodák csodájára neki is akadt valaki. Éra lánya, Szuri, már egy hete sürgött forgott körülöttünk, de egyszer sem szállt fel. Kiderült, hogy vak, és csak a szagok, hangok alapján tájékozódik. Kriszti amint ezt megtudta, nagyon megkedvelte, hisz egy cipőben járnak. Félix készített Krisztinek és Szurinak egy különleges nyerget, amivel Kriszti a lábával tudja irányítani Szurit. Nem lesznek használhatók a csatában, de ha bajba kerülne, el tud menekülni, és ez valahogy mindenkit megnyugtatott. 

Félix az egyik legnagyobb sárkányt szemelte ki magának, de neki kicsit nehezebb dolga volt, a sárkány, Kráter, ugyanis nem volt hajlandó az együttműködésre, még inkább nem volt szüksége arra, hogy valaki a hátáról dirigáljon neki, Félix azonban nem adta fel. Egy héten keresztül próbálta megszelídíteni Krátert, de nem járt sikerrel. Egyszer csak fogta és belerúgott Kráter lábába, majd feszülten elviharzott és leült az egyik közeli fa tövébe mérgelődni. Akkor olyan dolog történt, amire végképp nem számítottunk. Kráter odasomfordált Félixhez, ráharapott a pulcsijára, felemelte, majd hirtelen lendülettel a hátára dobta. Azt hiszem, az volt a hét legmeghatóbb pillanata. 

Én egész héten a fekete sárkány keresésével voltam elfoglalva. Nem voltam hajlandó más sárkány után nézni, nekem ő kellett, de sajnos senki nem találkozott vele. Csalódottan másztam be vasárnap este is Éra házába, ugyanis az építkezés ideje alatt nála laktunk. Már Max is jóval jobban volt, és bicegve, egy bottal, már egész messzire el tudott pattogni. A többiek éppen valami társasjátékot játszottak, hatalmas bábukkal, hogy a sárkányok is tökéletesen eligazodjanak. 

- Na, ma sikerrel jártál?- mosolygott rám Max, bár láttam a szemében, hogy pontosan tudta, hogy a válasz nem.

- Mit gondolsz?- dobtam le magam unottan Akku mellé- Játszhatok?

- Nyugodtan!- helyeselt Félix, és pár kártyát nyújtott oda nekem, Kriszti pedig odapasszolta a szabályzatot. Amíg én tanulmányoztam a lapot, egyszerre csak kettő őr csörtetett be, akik egy vörös sárkányt fogtak közre. Igen, addigra már felállt az őr rendszer. 

- Ő meg ki?- kérdezte Crystal elkomorodva a katonáktól.

- Egy kém!- felelte az egyik.

- Egy túsz!- vágta rá a másik.

- Mindkettő!- közölték végül egyszerre.

- Most fogtuk, és azonnal idehoztuk!- jelentette a jobb oldali.

- Mit tegyünk vele?- kérdezte a bal oldali.

- Végezzük ki!- nevette el magát Max a sarokban, mire mindnyájan felé néztünk- Csak vicceltem!- tette fel kezét védekezés képen.

- Vallassuk ki!- javasolta Félix, és ennek már volt is némi értelme. 

- Majd én!- horkant fel Kráter.

- Inkább ne!- fogta le sárkányát Félix.

- Flóra majd kivallatja- közölte Kriszti rezzenéstelenül.

- Miért pont én?- hüledeztem.

- Igen, miért pont ő?- röhögött Max, mire jól hátba vertem.

- Oké, vállalom!- mosolyogtam- Hova zárjuk be?

- Erre nem is gondoltunk...- tanakodott Crystal.

- Mondjuk a pincémbe- lökte oda csak úgy mellékesen Éra. Belementünk. Nem sokkal később már a föld alatt voltunk öt méterrel. Néhány katonával az oldalamon kezdtem neki a vallatásnak.

- Ki vagy te?

- Lord Eugén, Dragonosz vér szerinti öccse!- emelte fel a túsz orrát, mint egy előkelőség, aki, mint nevéből is látszik, tényleg az volt, csak nem a mi szigetünkön, és főleg nem abban a helyzetben. Furán néztem rá, mire kitágult szemmel a szája elé kapta mellső lábait.

- Hupsz, ezt nem kellett volna...

- Legalább megkönnyíted a dolgom!- mosolyogtam megvetően, és felírtam amiket mondott. Öntelt egy sárkány olt ez az Eugén. Nem kellett sokat kérdezgetni, szinte mindent azonnal kimondott. Ha meg faggatni kellett, néha bevetettem a csikizős módszert egy madártollal. Nem nagy kunszt, de bármit kiszed az "áldozatból"... Megtudtuk, hogy következő nap, éjjel egy hirtelen támadást szerveznek ellenünk, de többet nem tudott, akár hogy csiklandoztam. 

Jelentettem a dolgot Crystal-nak, aki Larry-vel az oldalán azonnal nekiállt kiképezni a katonákat, és felkészíteni a őket a rajtaütésre. Éjjel nem sok mindenki aludt. Én, és Max maradtunk a pincében kizárólag, hiszen nekünk nem volt sárkányunk. Kriszti szerint Max, már jól van, csupán kissé ellustult, úgyhogy mi ellógtuk az estét, aludni viszont nem tudtunk. Főleg úgy, hogy mindenki más nyüzsgött. 

- Psszt!- sziszegett Max nekem a szoba másik sarkából.

- Mi az? Te se tudsz aludni?- ültem fel. Kék szeme így is látszott a félhomályban.

- Én egész napomat heverészéssel töltöttem, szerinted ezek után tudok még aludni is?

- Ahogy téged ismerlek...- forgattam a szemem.

- Te miért nem alszol?- kérdezte.

- Mert nem tudok. 

- Pedig te egész héten sürögtél forogtál, és még mindig nem bírsz aludni?- kételkedett.

- Mindegy...- löktem vissza magam. Pár perc csend töltötte be a szobát, majd mozgolódást hallottam. Átfordultam balról jobb oldalamra és kisebb szívrohamot kaptam.
- Bú!- tette kezeit Max feje mellé. Mellém csoszogott és kissé megijesztett...
- Ez nem volt szép! Most kiverted az álmosságot a szememből!- tettem karba a kezem és durcásan a falnak dőltem.
- Annál jobb!- nevetett. 
- Miért is?- néztem rá összeráncolt szemöldökökkel.
- Mert beszélgetni szerettem volna veled.
- Miről?- kaptam fel tekintetem.
- Nem tudom... Csak úgy... Mióta elment az a Shadow, vagy ki a szösz, nem igazán beszéltünk...
- Holnap elmegyünk és megtanulunk sárkányokon repülni, szóval lesz időnk még beszélgetni. Most fáradt vagyok, kérlek hagyj aludni!- förmedtem rá kicsit feldúltan, hogy megint szóba hozta Andrew-t, aztán magamra húztam a takarót.
Másnap mindenki feszültebb volt, kivéve engem és Max-et. Azt hittem az éjjel történt valami, de mindenki azt mondta, csak fáradt a sok gyakorlástól. Max és én kölcsönkértük Akkut és Szurit, hogy megtanulhassunk sárkányon repülni és késő délután el is vonultunk a sziget belsejébe, ahol az első gyűlés volt. Max lassan felmászott Szuri hátára, én mag helyet foglaltam Akkun.
- Na hajrá!- kiáltottam el magam, mire a két sárkány pár métert emelkedett, Max meg hirtelen jól belemarkolt Szuri hátába, és szorosan becsukta szemeit. Én nevetve fészkelődtem, mert szerintem irtó muris volt. 
- Mi az? Valami baj van?- érdeklődtem Max felé pillantva.
- Csupán annyi, hogy tériszonyom van!- ordította.
- Nincs is...- magyaráztam.
- Most már van!- nyivákolt továbbra is. 
- Most sincs. Csak nyisd ki a csipád és ne nézz le!- szótagoltam hangosan, mire ő óvatosan felemelte a fejét, és megragadta Szuri két szarvát. Énelőbb lassan, majd egyre gyorsabban repültem szlalomozva a sziklák között Akkuval, míg Max csak három méterrel a talaj fölött ilyesmi utasításokat adott: "Jobbra! Nem, másik jobbra! Akarom mondani balra, de olyan féloldalasan! Nem, vissza, ott egy kő! Hátra! Vagyis picit előre, és úgy hátra! De közben menj jobbra is! Nem arra, hanem a másik jobbra! Á.. mindegy..." 
- Lassú vagy!- gúnyolódtam Max-el, és nyomatékosan ki is nyújtottam rá a nyelvem.
- Inkább segíthetnél!- kiabálta ingerülten. 
- Na várjál, gyertek fölfelé!- irányítottam Szurit, mire ő végre megnyugodva engedelmeskedett. Max ismét belemarkolt Szuri pikkelyeibe, de ahelyett, hogy ismét lehunyta volna a szemeit, inkább az eget kémlelte.
- Még, még, még egy kicsit, állj!- dirigáltam, amíg Max és én egy szintre kerültünk- Gyere fel a felhők fölé, hidd el, csodálatos!
- Miért?
- A kedvemért!- mosolyogtam neki, mire megadta magát.
- Na jó, legyen! 
Pár másodperc és fent voltam, így nem fájt sokáig a fejem. Ott fent minden eltűnt, de a fény az megmaradt. Olyan tiszta és boldog volt. Lilás fényt árasztott az ottani nap, ami kicsit nagyobb lehetett az otthoninál. Elfeküdtem Akku hátán. Öt perc elteltével Max és Szuri is felvergődtek. 
- Tényleg, nagyon szép...- lihegte Max.
- Megmondtam...- nevettem magamban. 
Még egy óráig gyakoroltunk, a végén pedig (Max nagy örömére) leszálltunk egy szirtre, ahonnan egy gyönyörű tavacska látszott, aminek apró hullámjain játszottak a lemenő nap utolsó sugarai. 
- Olyan...- kezdtem, de nem találtam megfelelő szót.
- Varázslatos?- mosolygott rám Max.
- Az...- bólogattam és lehunytam a szemem. Hirtelen Max elkapta az arcom és megcsókolt. Olyan meglepően gyorsan csinálta, hogy szinte fel sem fogtam, csak mikor vége lett. Meglepetten kaptam szám elé a kezem, mintegy utólagos védekezés képen.
- Na? Mit gondolsz? Még mindig lassú vagyok?- mosolygott sármosan Max, én pedig csak néztem magam elé, majd elmosolyodtam. Tetszett...