A félre sikerült ebéd

Sziasztok! Hoztam egy úgynevezett "romi" (romantikus) részt. Ebbe mindent bele tettem, és már megvannak az ötleteim a jövőre nézve is! Tanácsokat bárkitől elfogadok, ahogy kritikát is! Várom a visszajelzéseiteket! Pá!







Miután Félix elkísért a szobámig, kezembe nyomott egy zacskó jeget, leültetett a kanapémra és intett, hogy várjak. Míg várta, végig az a különös álom volt bennem... Lehet, hogy nem is volt álom?- így gyötörtem magam tíz percig, mikor végre betoppant Max.

- Kop, kop!- hallatszott vidám, derűs hangja.

- Gyere be!- kiáltottam ki, mire kinyílt az ajtó és belépett rajta Max.

- Szia!- köszöntem neki.

- Szia, hogy vagy?- kezdte bús szemekkel, pedig korántsem volt valami eget-rengetően borzalmas bajom.

- Jól, egyszerűen csak fáj kicsit a fejem, semmi vész!- mosolyogtam rá, mert irtó elviselhetetlennek éreztem mindig is, ha valaki rettentően sajnált. Kirázott tőle a hideg.

- Akkor jó. Miért kerestél?

- Hogy megmutasd az alagsort.

- Biztos, hogy meg szeretnéd nézni, ilyen állapotban?- kérdezte, de ennél a pontnál végképp szúrós szemekkel kezdtem vizslatni, és nem volt más választása: Elindultunk az alagsor felé. A második folyosó utolsó átjárójában volt egy lépcső, az vezetett le. Út közben Maxnek is elmeséltem az álmomat, mire ő töprengve így felelt:

- Ez egy rejtély! Egy nagyszerű, félelmetes, titokzatos, veszélyes és borzasztó rejtély!- és mindezt oly halálkomolysággal mondta, mintha komolyan gondolta volna. Később megtudtam, hogy komolyan is gondoltan, de akkor még csak nevettem rajta. Amint megérkeztünk, nyirkos, párás, hűvös levegő csapott meg. Max kitárta az ajtót és elém tárult egy hatalmas, és bár kicsit poros, gyönyörű nagy terem. A terem jobb oldalán egy hosszú asztal volt, leterítve valami fehér ponyvával. Középen tánctér, baloldalt terült el a VIP övezet. Legelöl pedig egy hatalmas színpad, függönnyel, hangszórókkal, egyebekkel. Amíg én a termet csodáltam, melynek minden egyes falán tengernyi gyertya sorakozott, Max felkapcsolta a világítást. Pompás fények hada úszta át a termet, hát még a diszkógömb pattogó fényei. Csodás volt.

Max a naplómban! Szerintem jobb nem is lehetne! :D

Max mindez alatt még egy kis lassú zenét is bekapcsolt, de gyorsan leváltotta egy pörgősebb lemezre, amire mindketten táncra perdültünk. Nagyon szórakoztató élmény volt fogni a nyakát, nevetni, miközben megpörget, és rázni, végtelen szabadságban. A hangulat fantasztikus volt, amikor egyszer csak megszólalt a csengő, és Max úgy összerezzent, hogy elejtett. Természetesen hamar összeszedte magát, bocsánatot kért és felsegített.

- Ebéd idő van! Ez azt jelzi- jegyezte meg büszkén.

- Akkor együnk!- javasoltam, és már el is indultunk az ebédlőbe. Valamiért egész úton hallgattunk,és baromi zavarban voltam... Fogalmam sem volt az érzéseiről. Ha csak nem bulizott, póker arcot öltött, és mintha minden gondja, baja, öröme elszállt volna... Nagyon furcsálltam ezt benne, meg idegesített is, de meg se mukkantam. Így, hogy is lehetett volna? Amint megérkeztünk, leültünk egy kór alakú kis asztalhoz, Max pedig elrohant egy kis kajáért. Jellemző, hogy meg se kérdezte, mit szeretek. Ahogy ott üldögéltem, oda ült mellém Larry és megkérdezte, kire várok. Mondtam neki, hogy Maxre.


- Csak nem randi van készülőben?- incselkedett Larry.
- Nem, csak egyszerű  szakmai megbeszélés- vágtam irtó emelt orrú, banyás arcot, közben Larryre se nézve, de nem bírtam ki röhögés nélkül, mikor mégis megláttam értetlen arckifejezését.

- És azelőtt hol voltatok?- kérdezte fülig érő mosollyal Larry.

- Táncolni- mondtam nyugodtan.

- Komolyan? Megtanítasz szakmaian táncolni???- húzta magasra szemöldökét Larry, mire őrült nevetgélésbe kezdtünk.

- Ti meg mégis mi a csudát csináltok?- helyezte Max ingerülten a jól megpakolt tálcát az asztalra.

- Szakmaiskodunk- vigyorgott Larry.

- Beszélgetünk- szögeztem le hót sápadtan.

- Értem én. Akkor folytassátok csak. Tessék, egyétek meg, amit hoztam, jó étvágyat. Ja és Flóra! Elmentem levegőzni, a vízesésnél megtalálsz- lökte be székét Max, és elszelelt.

- Ezt nem kellett volna- mondtam Larrynek- Jobb lesz, ha utána megyek, köszi, de nem vagyok éhes. Szia!- Azzal elindultam Max után. Amint beértem a ligetbe, hatalmas bűntudatom lett, ugyanakkor ott volt bennem az erős igazságérzet, hogy azért nem kellett volna így felkapnia a vizet, hiszen én csak beszélgettem Larryvel, meg talán kicsit nevetgéltünk is.. És? Senkinek nem kívántam ezt az érzést, bár bizonyára nem a világ vége, de elszomorító egy dolog, az biztos. Gondolataimba merülve járkáltam a ligetben. Már a sárkányszobornál álltam. Ránéztem és elkezdtem gondolkodni... Megint eszembe jutott az álmom... Az a remegő, kétségbeesett hang... Ám ekkor megláttam Maxet: szomorúan ült egy lapos sziklán, és engem nézett. Én is őt néztem, és ahogy tekintetünk találkozott, mindketten elkaptuk egymásról szemünket. Mindketten hibásnak éreztük magunkat és a másikat is. Nem bírtunk egymás szemébe nézni.

- Max...- nyögtem elhalóan.

- Igen?

- Sajnálom...

- Nem, én sajnálom. Nem kellett volna túlreagálnom.

- Nekem meg nem kellett volna annyit beszélni mással, hiszen veled akartam ebédelni.

- De csak nem tilthatom meg, hogy mással beszélgess... Csak tudod... Na mindegy..

- Mit tudok, Max?

- Mindegy, nem érdekes.

- Tudni akarom!- léptem mögé, és kezemet vállára tettem.

- Fontos vagy nekem...- hadarta végig aztán sóhajtott egy nagyot.

- Te is nekem- öleltem át kedvesen. Egy ideig így álltunk, a vízesést nézve. Bágyadt, gondolkodtató levegő nehezedett az emberekre. Nyugodt voltam, legalább is azt hiszem. Az az álom nem hagyott nyugodni, még Max mellett sem. De más is nyugtalanított: amit Max mondott... Fontos vagyok neki? Látszik... Azért borulhatott ki, mert irigy lett... De nekem Larry, és Félix és Kriszti is fontos volt... De úgy döntöttem, ezzel még nem foglalkozom. Csak ha eljön az ideje- gondoltam.