Meghoztam az új részt, és van egy kis hírem! :D Szülinapunkra készülve lesz néhány extra program! Kíváncsian figyelembe venném a ti ötleteiteket is, de már sok mindent kitaláltam én is. Szülinap: Július 01.! Ötleteket chat-be, vagy kommentbe várok! ;)
És még valami! A kép keresés a könyvborítóra továbbra is érvényben van, de feltételek nélkül, és időkeret nélkül! Várom a jelentkezőket oda, ahova eddig is! (Infó az előző cikkben!) Jó olvasást! :)
Rohantunk a felénk egyre közelebb kerülő sárkány őrök elől. Éreztem a szelet a kanyargós folyosók között futva, ami egyre felerősödve jelezte követőink gyors repülését. Már minden mindegy alapon, hezitálás nélkül futottam nem válogatva az egyforma folyosók között. Egyszer csak már láthatáron belül kerültek, épp amikor az ében fekete sárkány, az eredeti fogoly, kitört szorításukból, és villám sebességgel hagyta le üldözőinket, és ezzel együtt közénk bevágva szárnya alá kapott engem és Max-et, engem jobb, Max-et bal oldalt. Süvítve repültünk át még jó pár folyosón, majd visszaértünk az erkélyes részhez, ahol végre kirepülhettünk a hűvös várból.Természetesen ezt már nem lehetett nem észre venni, így többen is üldözőbe vettek hármunkat. A fekete sárkány egy rántással a hátára vetett minket, így kevesebb volt a légellenállás, könnyebb a repülés, ráadásul valamivel gyorsabb is. Én ültem elől, és nem érdekelt, mit akar fogoly társunk, de mivel mind üldözöttek voltunk, nem sok félnivalóm volt. Max mögöttem ült, a félelemtől szinte remegett, karjával átölelte derekam, a futástól csapzott fejét pedig a hátamhoz nyomta, szemeit erősen összeszorította. Hunyorogtam az erős szembe széltől, de valamivel megnyugodtam. Egyszer csak üldözőink úgy döntöttek, tűzcsóvákat küldenek felénk. Az idegen sárkány, akin ültünk, szlalomozva kerülgette a lángoló tűzgolyókat, ám az egyiknél lassú volt, és az súrolta Max lábát, aki hirtelen felordított égető fájdalmában. Megijedtem, megragadtam Max kezét, aki fogát össze szorítva küzdött fájdalma ellen, én meg még jobban, amennyire csak tudtam lelapultam. Ahogy messzebb repültünk a szigettől, egyre nagyobb köd ereszkedett alá, így pár cikázás után sikerült eltűnnünk üldözőink pásztázó szemei elől. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy nem kívánatos követőink többé már nem követnek, végre megmentőnk is lassított. Hatalmas orrlyukain ütemesen engedte ki a gőzt magából, hasonló hangot adott ki, mint egy pöfékelő vonat. Max fájdalmas tekintettel arcán szorongatta a sárkány egyik taréját, miközben próbálkozott lenyugodni. Én pedig, mint aki jól végezte dolgát, kifeküdtem járművünk hátán, és nagyokat lélegezve átgondoltam, milyen információkat tudtunk meg.
- Hol tehetlek ki titeket?- kérdezte, a még mindig szuszogó, fekete sárkány oldalra billentve fejét.
- A... Raszka-szigeten!- válaszoltam kis gondolkodás után, ugyanis, mint kiderült, így hívják azt az elburjánzott szigetet, ahol Crystal él.
Az út alatt megvizsgáltam Max sérülését. Nem volt túl bizalom gerjesztő kinézete, ráadásul Max égető fájdalma sem enyhült. Max irtó szomjas volt, nekem meg majd' kilyukadt a gyomrom az éhességtől, de ez nem számított akkor, és nem is érdekelt.
Mikor földet értünk végre, épp Larry mert vizet egy közeli kútból, de amint észre vett minket, azonnal fejvesztve sprintelni kezdett felénk.
- A fenébe... Ki ez?- mutatott a sárkányra- És mi történt?- teszi fel mérgelődve, de aggódó pillantásokkal kísérve kérdéseit.
- Előbb inkább segíts leszedni innen Max-et- akit ekkora már a fájdalmaktól elnyomott az álom, de mikor Larry-vel le is emeltük a sárkányról, látszott, hogy még álmában is össze volt szorítva állkapcsa, mellette meg gyöngyöző homloka is szépen mutatta, hogy nincs minden rendben. Larry-vel mertünk egy kis vizet Max-nek, és mire meg szerettem volna köszönni az idegen lénynek az utat, ő már ott sem volt. Különös... Emlékeztetett valakire....
Crystal házában, azaz a törzshelyünkön ellátták Max-et, sebét bekötözték. Én azalatt a többiekhez siettem, akik éppen listákat készítettek a készleteinkről, eddigi katonáinkról, satöbbi...
- Flóra!- tátogta Kriszti, majd lenge ruhácskájában felém szaladt és átkarolt.
- Csakhogy épségben vagy!- üdvözölt Max is, és egy hatalmas sóhajtással nyugtázta jelenlétemet.
- Mi a csudát csináltatok? Hol voltatok?- emelt fel mérges, mélyebb, nőies hangát Crystal, miközben ő végre a lényegre tért.
- A Király-szigeten voltunk, és kémkedtünk- mondtam büszkén, de fájt, hogy én rángattam bele Max-et, aki ezt jócskán megsínylette...
- Tessék?- hitetlenkedett Crystal. Mindenki arcán döbbenet, és félelem tükröződött vissza.
- Várj... De hol van Max?- borzongott meg Félix, de mielőtt válaszolhattam volna, kezeit tördelve belépett Larry, és válaszolt helyettem.
- Az ápolóban. Kriszti, szerintem jó lenne, ha vetnél rá egy pillantást- (Krisztiről tudni kell, hogy orvosnak készül, és mindennek utána olvas, így akár már egy több emberes műtést is komplikációk nélkül el tudna végezni... EGYEDÜL!) Krisztina bólintott, majd gyors léptekkel elhagyta a szobát- Még alszik, és valószínűleg fel fog menni a láza. Kimostam és bekötöztem a térdét, valamint borogatást tettem a homlokára, de többet nem tudtam tenni.
- Mi történt vele mégis?- idegeskedett Félix.
- Menekülés közben súrolta a térdét egy tűzcsóva...- hajtom meg a fejem, így érzékeltettem a többiekkel, hogy hatalmas bűntudatom van ezzel kapcsolatban.
- Menekülés? Meglátott valaki? Többen?- kezdett aggódni Crystal ennél a pontnál.
- Igen, de egy másik halálra ítélt rab, aki sárkány volt, segített megszökni, azok a buta őrök pedig nem fognak ránk emlékezni, nyugi!- próbáltam kimenteni magam, majd lassacskán elmeséltem a teljes történetet.
- Ezek szerint jól el akarják csavarni a semlegesek fejét, igaz?- töprengett Félix. Idő közben Kriszti is vissza ért, és megnyugtatott minket, hogy Max már alszik, és jól van.
- Pontosan!- mondtam Félixre nézve, aki vigyorogva rágta kis ujja körmét.
- Hát akkor előzzük meg őket! Kriszti, és Flóra, ti menjetek el a fővárosba a semlegesekhez, de Flóra! Ezúttal ne kalandozzatok el, oké?- bólogattam, és vártam, hogy folytassa, amit elkezdett- Szóval, irány a főváros, és kopogjatok be minden sárkányhoz, és minél frappánsabban beszéljétek rá őket arra, hogy mi vagyunk a jó arcok! Mesélhettek nekik Dragonosz hazugságairól is, és, hogy Dragonosz csak ki akarja használni a népét!- adta ki Félix az utasítást, de mielőtt indulhattunk volna Crystal megállított minket.
- Á-á! Kizárt dolog, hogy egy-egy Albax-on mennyetek. Az előzményekből tanulva utazzatok inkább legjobb barátnőm, Éra hátán. Itt lakik a szomszédban, és természetesen a mi oldalunkon áll. Megkérem, hogy segítsen, várjatok itt!- darálta le nekünk, majd elreppent beszélni Érával.
Nem sokkal később már úton is voltunk a szomszéd sziget felé. Kriszti Éra két füle közé fészkelte be magát, és egy noteszbe firkálgatott, én meg lehasaltam Éra hátán és azon töprengtem, hogy kéne beszélnünk a semlegesekkel.
- Mit szólnátok, ha nem egyesével kopognánk be a sárkányokhoz, hanem mondjuk beszédet tartanánk egy magaslatról...- gondolkodtam hangosan, miközben szememmel a többieket fürkésztem. Kriszti rajzolásból időnként felkapta a fejét, így mikor beszéltem, gyorsan leolvasta számról a mondandómat, majd rezzenéstelen arccal újra a füzetébe temetkezett.
- Nem tudom. Félek, hogy lebuknánk...- morfondírozott Éra.
- Ugyan, Dragonosz csak nem siet annyira meggyőzni a semlegeseket- védtem újabb, veszélyes tervemet.
- Emlékeztetlek, hogy Max-et is belerángattad őrült ötletedbe. Nem hallottátok, hogy mikor szándékoznak a fővárosba jönni, tehát nem lehetünk elég óvatosak!- torkolt le Éra, fél fejét oldalra fordítva szúrós pillantásokat küldött felém. Én már ülő pózban voltam, mert nem bírtam tovább hasalni, de Éra leszúrása után, újra nekidőltem pikkelyes testének. Kriszti minden mondatomra éberen figyelt, majd feltápászkodott törökülésbe, és elkezdte mesélni az ő verzióját.
- És mi van akkor, ha mindkét módot kipróbáljuk? Mármint, én írok néhány toborzó lapot, hogy Éra beadogathassa házról-házra járva a semlegeseknek ezt a kis lapot. Minden benne lesz, ami fontos. Dragonosz, Crystal, minden. Addig én szerzek valami mikrofonszerűséget, így Flóra gy előadást is tarthat.
- Még mindig nem jó... Mondom, hogy előadást tartani veszélyes!- igyekezett Éra, és ami azt illeti, én is találtam bökkenőt Kriszti tervében. Gondolom amúgy a veszély kiküszöbölésére azért nem figyelt, mert Éra szájáról nem éppen könnyű bármit is leolvasni a hátán ülve.
- És, ha így is lenne, olyan pici lapról egy sárkány sem tud olvasni!- magyaráztam Krisztinek, de ekkor éles fájdalmat éreztem a fülemben. Felhők közé értünk, így én és Kriszti majd' megőrültünk, úgy visított a fülünk, de egyszer csak barátném a fülét fogva, fájós tekintettel a felhőkre nézett, aztán rám, majd megint a felhőkre és megint rám. Hirtelen, mintha láttam volna a feje fölött kigyulladó villanykörtét, és ő fájó füllel nagy irkálásba kezdett. Még le se szálltunk, de ő már az orromba nyomta írását, aztán hatalmas mosollyal az arcán kifejtette:
- Ezt felírjuk az égbe. Bele a felhőkbe.
- Mit??- értetlenkedett Éra szinte azonnal, én meg meglepetten néztem a rövid, de tartalmas szövegre, miszerint: "Semlegesek figyelem! A király hazugságát meg se várjátok! Inkább keressétek fel Crystal-t. A háború elkerülése végett, félemlítsük meg együtt, közös erővel Dragonoszt, és vérszomjas seregét! Ne engedjünk az erőszaknak, győzzön az ész és az elme!"
- Kriszti, benned egy forradalmár veszett el...- néztem rá nagy szemekkel, majd elmosolyodva felolvastam Érának is, akinek meglehetősen tetszett a veszélytelen ötlet, így neki is látott. Alig telt bele fél óra, amíg az otthoniaknál ezerszer erősebb, habcsókos tömör felhőket megformázva kialakítottuk a szöveget. Figyelemfelkeltés érdekében, Éra egy ártalmatlan tűzcsomóval egy pár másodpercre megvilágította az eget, hogy jól kirajzolódhasson lelkesítő beszédünk. Sajgó fülekkel, de elégedetten fordultunk vissza szigetünkre. A toborzás komplikációk nélkül, és a lehető leggyorsabban lezajlott.
- Kriszti, te egy zseni vagy!- dicsértem meg hátradőlve barátnőmet, aki önelégült mosollyal olvasta le számról a bókot. Éra nagy örömében énekelgetni kezdett, és bár Krisztit egyáltalán nem zavarta a hamisan kornyikáló sárkány, én kis híján megbolondultam. Főleg, hogy már eleve fájt is a fülem. Fáradtan érkeztünk vissza Crystalék-hoz, akik aggódó tekintettel ücsörögtek a raktárban. (Igen, a raktár felől szoktunk bemenni....)
- Csak, hogy megjöttetek!- pattant fel Félix egy nagy sóhajtás kíséretében, majd hozzánk rohanva átkarolta Krisztit, utána engem is. Larry pedig csak lesütött szemmel meredt maga elé. Ő nem üdvözölt minket, még csak fel sem állt.
- Megijesztetek. Mi történt?!- rémüldöztem, de senki egy szót se szólt. Egyedül Félix próbált valamit dadogni nekem, de egy hang sem jött ki a torkán. Egyszer csak Crystal jelent meg az ajtóban, aki addig sehol sem volt, és egy megkönnyebbült sóhajtással vette tudomásul érkezésünket. Ő nem próbált semmit sem álcázni, fapofával meredve ránk, a lényeget mondta.
- Kriszti, azonnal nézd meg Max-et. Lázálma van, kritikus az állapota- Kriszti hátrahőkölt a leolvasott szavaktól, majd bólintott és beszaladt, én meg nem tudtam hova nézzek. Rettenetes bűntudatom volt eddig is, a hír lesújtott. Ha Félix nem siet az elkapásomra, ott helybe rogyok össze. "Oda kell mennem!"- sugallta először belsőm, de Crystal az utamat állta. Én megrökönyödve torpantam meg előtte és értetlenkedve néztem rá.
- Engedd be!- szólalt meg Larry a sarokból, borús gondolataiból fel sem nézve.
- Nem hagyhatom, hogy elveszítse maradék eszét is- erősködött Crystal- Szükségem van rá a seregben!
- Crystal!- rivallt rá Éra- Hallod magad ilyenkor? Így csak egy rögeszmés háborodott beszél! Ha nem engeded be, én török lyukat a házad falán, de annak nem fogsz örülni!- Éra higgadtan, tekintélyt parancsolóan nézett Crystal vérben forgó szemére, aki vicsorgások közepette elállt végre az utamból. Mint akit puskából lőttek ki, szaladtam Max-hez, kinek haja vizes volt, bőre fehér, és forró, akár egy kályha. Homloka megállás nélkül gyöngyözött, szemeit fogait és ökleit összeszorítva forgolódott. Térde a sebnél vörös volt, és egy nagyon bedagadt. Szemei karikásak voltak.
- Max...- fogtam meg egyik kezét és szorosan megszorítottam- Úgy sajnálom...- hebegtem, majd könnyes szemmel Krisztinára néztem. Ő volt Max utolsó reménysége.
- Kicserélem a kötését, te borogasd- adta ki az utasítást Kriszti, én meg ugyanolyan semmitmondó tekintettel tettem amire kért. Félix hozott egy lavort, amiben hűvös víz volt, én meg megáztattam benne egy kendőt, és Max homlokára helyeztem, egy másik szárazzal pedig az izzadtságtól nedves haját kezdtem törülgetni, valamint megfordítottam feje alatt a párnáját. Egy pillanatra sem néztem Max lábára kötözés közben, mert szándékomban állt gombóccal a torkomban is megőrizni a hidegvéremet. Csak így tudtam segíteni. Ha eltört volna a mécses, egész biztos használhatatlan lettem volna. Kriszti miután végzett Max lábával, kigombolta vörös ingét, és egy törülközőt kért, amit hideg vízzel benedvesített, de csak úgy, hogy ne tocsogjon, majd Max-re terítette.
- Ez talán leviszi a lázát, de negyedóránként cserélgetni kell- jegyezte meg- Most innia kéne, de sokat...- mondta, közben már el is szaladt vízért a kúthoz. Egyedül maradtam Max-el, amikor Larry sétált oda hozzánk, és rám se nézve ennyit mondott:
- Egész nap nem ettél. Kérsz vacsorát?- értettem, miért ilyen mérges. Max a legjobb barátja, és miattam szenvedett balesetet. Én is pont annyira gyűlöltem magam, és az átkozott ötletemet, amennyire akkor Larry engem. Bólintottam, mert az ájulás környékezett, olyan éhes voltam.
Két órával később Max-nek lejjebb ment a láza, de erőtlen volt. A lába, még mindig egyre dagadt, és a szivárvány színeiben játszott... Én nem tágítottam mellőle, lestem minden mozdulatát. Féltem, hogy az éjszaka valami olyan történik, amire gondolni sem mertem, így elfoglaltam magam, és minden percet Max ápolásával, vagy éppen figyelésével töltöttem.
- Flóra?- szólalt meg egyszer csak.
- Itt vagyok!- néztem rá hirtelen.
- Csak azt akartam mondani..., hogy jól vagyok...- erőltetett magára egy mosolyt Max, én meg megfogtam kezét és megdörzsöltem.
- Persze, minden rendben!- biztattam, és mosolyt produkáltam.
- Nem te vagy a hibás...- nyöszörögte- hanem a sárkány...- hangja elhalkult, a fáradtságtól nem tudott többet mondani, lehunyta a szemét, és nagyokat sóhajtott, ami néha nyögésnek hatott. A beszélgetésnek Larry is fültanúja volt, odasietett hozzánk és megfogta Max másik kezét.
- Hé, haver!- szólt könnyes szemmel Max-hez- Nálad bátrabb embert nem ismerek...- mosolygott, majd megborzolta Max égnek meredő haját- Kitartás!
Az éjszakát Max mellett töltöttem, és megtettem mindent, hogy az éjjelnek jó kimenetele legyen. Egyszer se kellett Krisztit hívnom, aki amúgy mielőtt elment aludni, valami keverékből adott egy kanálnyit Max-nek, és felpolcolta a lábát. Azt hittem egész éjjel ébren tudok vele maradni, de hajnali három körül engem is elnyomott a fáradtságtól az álom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése