Jim titka

Sziasztok!:))
Nem rég raktam fel az új részt, de mivel nyár van, igyekszem minél gyorsabban hozni részeket. Cserébe kommenteket várok! :D Na jó, jó olvasást, és ha itt jártál, hagyj nyomot magad után! Áve mi! :3





Egykori összetartó csapatunkból, ekkorra három külön egység lett. Az egyik, akiktől elváltak útjaink a Crystal, Félix, Kriszti, Szuri, Kráter öt tagú bandája. A másikak, akiket Eugén csak "hitetleneknek" hívott Max, Larry, Éra és Akku tábora. És voltunk mi, Jim, Eugén és Én.
Ez (főleg engem) mérhetetlenül zavart. Ráadásul semmit se tehettem. Egyik csapat sem csinált semmit. Crystalék-ról a világon semmi információnk nem volt, Max-ék egész nap favicceket vágtak egymásnak, én meg Eugén pedig csak ültünk és tűnődtünk. Délután leültem Jim elé, és kértem, hogy beszélgessünk.
- Ki vagy te valójában?- szedtem végül össze gondolataimat, kiemeltem a legfontosabb kérdésem, és elsütöttem.
- Mit értesz azon, hogy valójában? Én soha nem bújtam álruhába, nem titkoltam el kilétemet.
- Igaz, de... Szóval, mit tud Eugén, amit én nem? Kit lát benned?- kérdezgettem kíváncsian, ő pedig türelmesen hallgatta.
- Eugén meglátta bennem az életet. Az vagyok, aki vagyok. Mindig akkor jövök, amikor szükség van rám, és hívnak. Nem hagyok elveszni senkit- szavai fenségesek voltak.
- Te vagy itt mindennek az igazi ura, nem igaz?
- Én. Én teremtettem itt mindent, minden az én hangomra lett olyan, amilyennek látod. Én engedtem, hogy Dragonosz lépjen a trónra...- hajtotta le fejét- Meg volt a lehetősége, megkapott mindent, de visszaélt vele.
- Akkor miért nem teszel ellene?!- hangom elcsuklott, a szálak a fejemben összekuszálódtak.
- Mert még nincs itt az ideje. Szerinted Crystal jót cselekszik? Én küldtem neki a pörgettyűt, hogy átléphessen ebbe a világba. Jót akart. Amit itt tanult, megismert, átakarta adni másoknak, ám amikor Dragonosz ezt ellenezte, Crystal-ban szörnyű harag ébredt fel. Mindenre képes volt, hogy célját elérje. Egyik éjjel meglátogatta Dragonoszt. Fiatal volt, és felelőtlen, nem sejtette, milyen áldozata lesz tetteinek. Fél évre rá egy fiú gyermeknek adott életet, akinek olyan különleges képessége volt, hogy válthatott, ember és sárkány alakja között. Crystal nem törődött vele. Elvakította a bosszú, és minden erejével harcolt az ő ügyéért. Többé nem a jóról, hanem a bosszúról szólt az élete. A fia természetesen megtudta, hogy Dragonosz az Apja, és két évvel ezelőtt eltűnt. Dragonosz nem tud a létezéséről, de a fiú állítólag meg akarta ismerni őt. Mindent titkok öveznek, amit még én sem tudhatok. Most, hogy tudod a valódi történetet, mit gondolsz, ki a gonosz?- be kellett látnom, hogy igaza van. Crystal a saját fiát áldozta fel. Többé nem állhatok egyik oldalra sem.
Összedőlt bennem egy világ. Nem tudtam, mi a helyes, és mit kéne tennem. Féltem, sőt reszkettem. Csillogó szemeim kivörösödtek, sós könnyeim, mint az eső hullottak alá.
- Te ugye, mindent rendbe hozol?- néztem kérdőn Jim-re.
- Megteszem, amit lehet. Nem fogom hagyni, hogy összedőljön minden. Vigyázni fogok rátok, és mindazokra, akik velem tartanak, és rám bízzák magukat. Többé nem kell félnetek- Jim hangja simogatott, bátorított. Minden szava felért egy nyugtatóval.
- Mester...- jött hozzánk oda Eugén- én és a többiek kihallgattuk, mit beszéltél Flórával. Bocsáss meg. Azt hiszem, a többiek is tartoznak egy hasonlóval...- nézett vissza az ajtóba, amin lassan, szégyenkezve dugta be orrát Max és Larry, őket pedig a sárkányok követték lesütött szemekkel.
A délután jól telt. Tüzet gyújtottunk és beszélgettünk. Mindenki Jimre figyelt, aki, amikor kértük történeteket mesélt nekünk. Végre megint boldogok voltunk, bár azt is megbeszéltük, hogy mindannyiónknak szörnyen hiányoztak a többiek. Arra jutottunk, hogy levelet írunk nekik. Larry tollat és papírt vett elő, amit a kezembe nyomott.
- Írj te. Nélküled nem ismertük volna meg Jim-et. Te vagy a mi útjelzőnk. Mutass utat nekik is!
- Úgy lesz- válaszoltam Larry-nek, majd írni kezdtem.
"Kedves Kriszti és Félix!
Még csak két napja, hogy nem láttuk egymást, mégis hiányoztok. Kérlek titeket a levélről ne szóljatok Crystalnak, nem tudhatja, ki és miért van velünk. Nem értené meg. De bízom bennetek, abban, hogy a ti elmétek még nem borult el úgy, mint Crystalé. Crystalé, akinek fia van Dragonosztól, csupán, hogy kiálljon Crystal mellett a király. A fiúról Dragonosz nem tud, és két éve az anyja sem, ugyanis elhagyta őt. Ő az első áldozata ennek a zűrzavarnak. Crystal csak a bosszúnak és, illetve céljai eléréséért küzd. Ha megtudná, hogy nekünk tudomásunk van ezekről a szörnyű tényekről, nem lenne számotokra kegyelem. Tudunk, a fogoly szökéséről, de őrizzétek meg a hideg véreteket, mi már többet tudunk róla, mint hinnétek. A forró fejetek miatt nem írhatom meg, mikről szereztünk információkat, így arra kérlek titeket, hogy éjfélkor találkozzunk a dombon, ahol az első gyűlést tartottuk. A sárkányaitokkal jöjjetek. 
Barátotok, Flóra"
- Végeztem- emeltem magasra a papírt, amire akkor mindenki úgy tekintett, mintha a jövőnk múlt volna rajta.
- Elviszem- vette el Jim, és már ott sem volt.
Mindenki elnémult. Így, hogy elment, üresebbek lettünk, és mindenkiben ott motoszkált a kétségbeesett reménytelenség, hogy vissza jön-e még?...
Este senki sem aludt. Mindenki a Larry karján elhelyezkedő világító órát leste, várva az éjfélt. Megbeszéltem Eugénnal, hogy amíg Jim nincs velünk, hadd repüljek vele. Beleegyezett egy bólintással, majd fél szemmel újra a kattogó órára pillantott. Telt-múlt az idő, lassan hűvös ködfelhő ereszkedett alá. Max tanácsolta, hogy induljunk el hamarabb, mielőtt az orrunkig sem fogunk látni, de éppen akkor mindenkinek valami dolga volt. Végignéztem a többieken és láttam, hogy valójában mindenki fél, hogyan találkozunk a többiekkel újra. Láttam az egyre sűrűbb, nyirkosabb, áthatolhatatlan felhőt, ami negyed óra alatt jelent meg. Shadow-ra emlékeztetett, úgy jött-ment ő is, mint a kámfor. Nagyot sóhajtottam, beszívtam a hideg, nedves levegőt, ami erősebb volt egy durva kávénál. Ahogy szétterjedt testemben a hűvös, tömör köd, úgy pezsdült fel ereimben a vér. A fiúkhoz szaladtam, mert lelkemet abba a tudatlansággal teli hálóval ringattam, hogy a ketté szakadt csapatunk újra eggyé válik. De ezért tennem is kellett. 
- Max!- kiabáltam bele a sötét éjszakába egy vörös haj után kutatva. 
Lábaim alatt ropogott a vizes avar, ahogy idegesen próbáltam eligazodni. A várakozás ideje alatt ugyanis Akku kertjében szöszmötöltünk. Egyszerre csak egy hűvös leheletet éreztem a nyakamnál.
- Siess Flóra, ez nem egyszerű köd. Ami aláhull az égből, az folyékony nitrogén, ahogy a ti világotokban hívják. Ez...- magyarázta Éra.
- Megfagyaszt mindent...- fejeztem be mondatát. 
Hirtelen elöntött a pánik, az a szörnyű halálfélelem. Láttam valamilyen felvillanó fényt, de meg voltam zavarodva, nem tudtam, merre mennyek. Fázni kezdtem, amikor egyszer csak egy meleg kéz kapta el a karom. 
- Flóra!- kiabálta a szemembe Max. 
Nagyjából ez volt az utolsó momentum, amire még emlékeztem, mielőtt a szívem megadta volna magát, és egyszerűen elájultam. Köhögve, csuromvizesen egy hatalmas lepedőbe csavarva tértem magamhoz. Max szorította a kezemet, és falnak döntött fejjel pihent mellettem. 
- Te... Te megmentettél?- néztem rá döbbenten, arra, aki nem mert Sárkányalföldre jönni, sárkányon repülni, még abba az ósdi takarítószertárban is félt, az, képes volt kirohanni a nitrogén felhőbe, az életét kockára téve kizárólag ÉRTEM...
- Ha az, hogy te a nagy imádatomtól össze esel a karjaimban, én pedig becipellek melegebb éghajlatra, az megmentésnek számít, akkor igen!- kajánul felnevetett, majd egy puszit nyomott a kezemre. Felnevettem, ami jól esett, de hamar lehervadt a mosoly az arcomról.
- Te jó ég...- kaptam a kezem a szemem elé- Kriszti, Félix és a sárkányok... 
- Reménykedjünk, hogy nem érte el őket a delemor...- csatlakozott hozzánk Eugén.
- Delemor?- néztem nagyokat a névre.
- Fagyhalál...- segített ki Akku.
- Ez így nem jó, meg kell mentenünk a többieket...- mondtam a többieknek, és már álltam volna fel, mikor legnagyobb riadalmunkra kicsapódott az ajtó, és betódult rajta rengeteg fagyos levegő, valamint Kriszti, Félix, Szuri és Kráter. 
- Túléltétek!- ugrottam Kriszti nyakába, aki úgy állt ott, mint egy szobor.
Gyorsan felkaptam az imént még engem melegítő plédet és belecsavartam Krisztit. Max adott egy takarót Félixnek is. Félkörben körbefogtuk a kandallót, és egy forró tea mellett beszélgettünk. (Amúgy a sárkánytea gyógyfüvekből készül, és kagylóhéjjakból isszák.)
- Mégis! Hogy menekültetek meg?- érdeklődött Larry, miközben egy nagyot tüsszentett.
- Jim... Ő mentett meg minket. Flóra, te is érzed, hogy Jim...?- nézett rám Félix, nem találva szavakat, várva, hogy kisegítsem.
- Igen, én is érzem. Hogy védett meg titeket?
- Az esernyőnk volt...- magyarázta Félix.
- A pajzsunk...- vágott közbe a maga elé meredő Kriszti, aki a tűz lobogását figyelte, miközben elmélyülten tűnődött valamin.
- Ugye, semmi baja?- riadt meg Eugén, akit a többiek csak ekkor pillantottak meg.
- A fogoly!- kiáltott Szuri.
- A túsz...- nézett maga elé Kráter, és mielőtt rávághatta volna, hogy "Halál vár rá!" Félix villámgyorsan betapasztotta a száját. 
- Visszatérve a témára...- küzdött Félix a fuldokló sárkányával- Azt hiszem, jól van, bár gyengének tűnt...- lihegte a nagy küzdelemben.
- Hol van most?- aggodalmaskodott az én hősöm.
- Elrepült...- felelte Kriszti- Azt mondta... még dolga van...- úgy éreztem, ő is megértette...