Sziasztok! Már hozom is a következő részt. Úgy döntöttem, megpróbálok nektek havi 5 részt hozni, de nem ígérek semmit. Viszont ha tényleg sikerül szorgalmasan irkálom nektek, akkor lesz mit olvasnotok. Örömmel jelentem be, hogy a napi oldalmegjelenítések, szinte kivétel nélkül meghaladják az 50-et! :) Ezt nektek köszönhetem. Azt is szeretném elújságolni, hogy 11-én (a születésnapomon) elértük az 1000 oldalmegjelenítést! Nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen szorgalmasan olvassátok a blogomat, én pedig mindent megteszek, hogy kielégítselek titeket részekkel! Na akkor csapjunk bele a lecsóba! :D
U.i.: Számítsatok rá, hogy hamarosan felrakok egy szülinapi novellát! ;)
Éppen a zuhany alatt álltam. Reggel 6 körül volt, és félig nyitott szemekkel meredtem a messzi távolba. Egyszer csak valaki kopogott. Lucky ugatva berohant a nappalimba, és pár kör rohangálás után felkapta a papucsomat, majd engedelmesen (jól átnyálazva) lábhoz hozta.
- Jó kutya!- dicsértem meg, miközben magamra húztam rózsaszín fürdőköpenyemet. Az ajtót még mindig erőteljesen verte valaki, valamivel idegesebben.
- Megyek már!- ordítottam, majd lassan oda is csoszogtam az ajtóhoz. Résnyire nyitottam, és fél szemmel kikandikáltam. Meglepetésemre négy ismeretlen lányt pillantottam meg az ajtóm előtt.
- Hát te?- szólalt meg az egyik nyálas hangon.
- Én?- nyöszörögtem kómás állapotomban, miközben véletlenül egyre jobban nekidőltem az ajtónak, ami egy idő után teljesen kinyílt, és láthatóvá vált teljes egyenruhám.... Egy rózsaszín fürdőköpeny, és a hajamban egy kék, kagylóformájú csatt. Kicsit feleszmélve gyorsan beljebb hajtottam az ajtót, persze azok a csajok már hangosan vihogtak.- Mondd csak, ma így jössz órára?- tette fel a kérdést egy élénk vörös hajú lány- Olyan cuki ez a... cuki hacuka!- vágta rá hirtelen. Úgy éreztem magam, mint aki futóhomokba ragadt, és csak süllyed lefelé. Két megoldás maradt: rájuk csapom az ajtót, és akkor szétkürtölik a "ruhám" kinézetét, vagy nem, és még órákig fenntartanak. Ezért inkább szó nélkül belöktem az ajtót, és úgy tettem, mintha mi sem történt volna.
Gyorsan felkaptam magamra egy "normális" ruhát: egy lila rövid ujjú felsőt (a lila a kedvenc színem) és bokámig érő farmert. A pólót egyik oldalon lecsúsztattam a vállamon, majd a nyakamba kaptam egy szintén lila medált, és belebújtam a sötét lilás tornacsukámba. Hamar összekaptam a holmijaimat, és beledobáltam/gyömöszöltem pici válltáskámba.
 |
| Íme a normális ruhám! :D |
- Sziasztok! Itt lesz a rajz óra?- kérdeztem mosolyogva, de fél szemmel végigpásztáztam a környéket, és megnyugodtam,mert azok a fecsegő lányok nem voltak SEHOL.
- Majdnem- lépett közelebb Max- Az órát kivételesen kint tartjuk. A tanárnő az imént már járt itt, csak a tanáriban hagyta a rajztábláinkat, és visszarohant értük.
- Értem.
- Nincs kedved... vagyis... szeretnél a párom lenni?- kérdezte lehajtott fővel.
- Tessék?- hőköltem hátra.
- Mármint az órán... lennél a párom?
- Ó... persze...- pirultam, el. Kedvesen megfogtam a kezét, ő rám nézett, én pedig mosollyal válaszoltam neki.
- Hé! Turbékoló gerlepár!- hallatszott egy erős, női hang. Max-el összerezzentünk. Minden valószínűség szerint a rajz tanár állt az ajtóban karba tett kézzel. Szőke haja kontyba volt fogva, szemüvege mögül mereven pislogott ránk. Max-el lesütöttük szemünket, bár én legszívesebben egy nagyot nevettem volna dolgon.
- Na öcsém, ne most bókolj az új lánynak- suhintott óvatosan Max fejére- Csajszikám, te vagy az új diák? Mutasd magad! Jaj, de menő pólód van. Nagyon király! Szép levendula... Na menjél a lovagoddal!- intett a tanárnő.
Kint mindenki egy jógaszőnyegen ült. Kivételesen nem ért meglepetésként, hiszen nem ez volta az első furcsa dolog ebben az iskolában. Leültem Max mellé, és vártam a parancsot. Kriszti Félix-el volt párban. Nagyon vidám volt... Őszintén szólva, Félix tényleg jóképű srác volt...
- Na, öcséim...- kezdte a tanárnő.- Először is szeretnék bemutatkozni az új lánynak. Én Karola tanárnő vagyok, de jobb' szeretem, ha a diákok csak tegeznek. Szeretnék még sokáig fiatalos lenni!- mosolyodott el- Szeretném, ha te is bemutatkoznál- na és innentől már hasonlóképpen ment minden, mint az első matek órán.
Az volt a feladat, hogy le kellett rajzolnunk egymást, miközben egymást rajzoljuk... Érdekes volt, de kíváncsi voltam a végkifejletre, ezért gyorsan belekezdtem. Max egyfolytában forgolódott, idétlenül emelgette a ceruzáját, mintha az arányokat próbálta volna bemérni, bár nem hiszem, hogy ilyesmit csinált... Egyszer csak fogott egy ecsetet, berakta a füle mögé, és kijelentett, hogy ő Michelangelo leszármazottja, és egy festőművész veszett el benne. Ekkor meghallottam Karola hangját, aki csak ennyit mondott: "Az a festőművész nagyon elveszett...". Aztán még Kriszti is letámadta, hogy Michelangelo eredetileg szobrász volt, és egyébként nem is volt narancs színű frizurája... Na ettől Max úgy megsértődött, hogy amikor én épp kezdtem belemélyülni a rajzolásba, és Max orrát csinosítgattam, az a drága lélek fogta magát, és megdobta Krisztit egy festékes ecsettel. Kriszti először jól lehordta Max-et - csodálkozom, hogy fel nem robbant, mert már szinte látszott a füléből gomolygó füst - aztán bosszút állt MichaelAngelo szépunokáján... :) Persze Karola teljes erőbedobással próbálta menteni a még menthetőt, én meg teli torokból nevettem Kriszti harcmodorán. Vicces egy rajz óra volt... Karola feladta nekünk házi feladatnak jövő hétre fejből befejezni a rajzot, ezért én már neki is kezdtem, mert nem túl jó a memóriám...
Órák után a könyvtárba mentem. Nagy meglepetésemre Max is ott tanyázott éppen, és valami csillagászatos könyvet olvasott. Lehuppantam az egyik asztalhoz, és elővettem a félbe hagyott rajzomat, így legalább könnyebb volt lerajzolni, hogy pont ott ült előttem az ALANY... Nem vettem úgy vettem észre, mintha feltűnne neki az, hogy minden egyes másodpercben vetek rá egy pillantást. Akkorra már teljesen kimentek a fejemből a lányok, akikkel reggel találkoztam. Egyszer csak belibegett a könyvtárba az a rikítóan vörös hajú lány, aki reggel az ajtómban állt. Nem értettem, mit keres olyan helyen, ahol TANULNI kell... Na jó.. talán kicsit sok előítéletem volt. Gonosz voltam, és nagyon libásan kezdtem viselkedni a közelében, de valamiért nagyon unszimpatikus volt...
- Szia Max! Mit csinálsz?- kérdezte a vöröske.
- Szia Melinda!- köszönt Max is... Most már bizonyos volt, hogy ismerték egymást. Minden jel arra mutatott- Tudod, a naprendszert tanulmányozom.
- Jajj... A naprendszer! Odáig vagyok a csillagászatért!
- Tudom...-mosolygott rá Max... Na ennél a résznél már teljesen kiakadtam! Ki ez a lány és miért beszélget így Max-el???! Kezdtem fortyogni, viszont nem volt bátorságom odamenni, és "megzavarni" őket. Mindentől elment a kedvem, és úgy döntöttem, a szobámban folytatom a rajzolgatást.
Sajnos amíg a szobám felé vágtáztam, csak egyre jobban felhúztam magam. Idegesen trappoltam be a nappalimba. Annyi feszültség volt már bennem, hogy képtelen voltam folytatni a rajzomat. Leültem a kanapéra, és felkaptam a telefonomat. Egyszer csak jött egy üzenetem Krisztitől...
- Majdnem- lépett közelebb Max- Az órát kivételesen kint tartjuk. A tanárnő az imént már járt itt, csak a tanáriban hagyta a rajztábláinkat, és visszarohant értük.
- Értem.
- Nincs kedved... vagyis... szeretnél a párom lenni?- kérdezte lehajtott fővel.
- Tessék?- hőköltem hátra.
- Mármint az órán... lennél a párom?
- Ó... persze...- pirultam, el. Kedvesen megfogtam a kezét, ő rám nézett, én pedig mosollyal válaszoltam neki.
- Hé! Turbékoló gerlepár!- hallatszott egy erős, női hang. Max-el összerezzentünk. Minden valószínűség szerint a rajz tanár állt az ajtóban karba tett kézzel. Szőke haja kontyba volt fogva, szemüvege mögül mereven pislogott ránk. Max-el lesütöttük szemünket, bár én legszívesebben egy nagyot nevettem volna dolgon.
- Na öcsém, ne most bókolj az új lánynak- suhintott óvatosan Max fejére- Csajszikám, te vagy az új diák? Mutasd magad! Jaj, de menő pólód van. Nagyon király! Szép levendula... Na menjél a lovagoddal!- intett a tanárnő.
Kint mindenki egy jógaszőnyegen ült. Kivételesen nem ért meglepetésként, hiszen nem ez volta az első furcsa dolog ebben az iskolában. Leültem Max mellé, és vártam a parancsot. Kriszti Félix-el volt párban. Nagyon vidám volt... Őszintén szólva, Félix tényleg jóképű srác volt...
- Na, öcséim...- kezdte a tanárnő.- Először is szeretnék bemutatkozni az új lánynak. Én Karola tanárnő vagyok, de jobb' szeretem, ha a diákok csak tegeznek. Szeretnék még sokáig fiatalos lenni!- mosolyodott el- Szeretném, ha te is bemutatkoznál- na és innentől már hasonlóképpen ment minden, mint az első matek órán.
|
| Michelangelo. TÉNYLEG NEM hasonlítanak Max-el... |
Órák után a könyvtárba mentem. Nagy meglepetésemre Max is ott tanyázott éppen, és valami csillagászatos könyvet olvasott. Lehuppantam az egyik asztalhoz, és elővettem a félbe hagyott rajzomat, így legalább könnyebb volt lerajzolni, hogy pont ott ült előttem az ALANY... Nem vettem úgy vettem észre, mintha feltűnne neki az, hogy minden egyes másodpercben vetek rá egy pillantást. Akkorra már teljesen kimentek a fejemből a lányok, akikkel reggel találkoztam. Egyszer csak belibegett a könyvtárba az a rikítóan vörös hajú lány, aki reggel az ajtómban állt. Nem értettem, mit keres olyan helyen, ahol TANULNI kell... Na jó.. talán kicsit sok előítéletem volt. Gonosz voltam, és nagyon libásan kezdtem viselkedni a közelében, de valamiért nagyon unszimpatikus volt...
- Szia Max! Mit csinálsz?- kérdezte a vöröske.
- Szia Melinda!- köszönt Max is... Most már bizonyos volt, hogy ismerték egymást. Minden jel arra mutatott- Tudod, a naprendszert tanulmányozom.
- Jajj... A naprendszer! Odáig vagyok a csillagászatért!
- Tudom...-mosolygott rá Max... Na ennél a résznél már teljesen kiakadtam! Ki ez a lány és miért beszélget így Max-el???! Kezdtem fortyogni, viszont nem volt bátorságom odamenni, és "megzavarni" őket. Mindentől elment a kedvem, és úgy döntöttem, a szobámban folytatom a rajzolgatást.
Sajnos amíg a szobám felé vágtáztam, csak egyre jobban felhúztam magam. Idegesen trappoltam be a nappalimba. Annyi feszültség volt már bennem, hogy képtelen voltam folytatni a rajzomat. Leültem a kanapéra, és felkaptam a telefonomat. Egyszer csak jött egy üzenetem Krisztitől...
Krisztina: Szia! Hol a fenében vagy??!
Flóra: A szobámban. Mert?
Krisztina: Óra van!!!!
Flóra: Ja.... Tényleg?...
Krisztina: Mondjuk meg kéne nézned az órarendet!!!!
Hát megnéztem. Krisztinek TÉNYLEG igaza volt!!!! Erre az időpontra a Dráma óra volt az órarendembe írva. Összekaptam magam, és végigszáguldottam a középső folyosón. Szememmel a termek számait vizslattam: A2, A4, A6, A8, A10, A100....? Érdekes volt, hogy az A10 után rögtön az A100 jön. Benyitottam. A dráma óra kellős közepén toppantam be. A tanári asztalnak támaszkodva egy középkorú, őszülő úr állt. Fekete garbót viselt, és egyáltalán nem volt meglepve. Nagyon szimpatikus volt.
- Elnézést a késésért...- dadogtam.
- Elnézést? Hát ne csinálja már! Ha már iskolába jár, kötelessége bejárni az órákra- magyarázta határozottan. Mindegy volt, álltam a sarat és kész.
- Most üljön le. De ilyen nincs. Jó?- fejezte be. Bólintottam, és gyorsan odacsoszogtam Kriszti mellé. Pillanatok alatt végigtekintettem a termen, ahol a székek oldalra voltak pakolva. Nem volt itt se Max, se Félix. Állítólag a fiúknak ezt külön tartják.... Szerintem csak nem járnak... Na mindegy! Viszont helyet kaptak ott Melinda és barátnői.... Megpróbáltam minél nyugodtabb lenni órán, és úgy csinálni, mintha már nem is emlékeznék a reggeli incidensre.
Elkezdődött az óra. A tanár úr bemutatkozott. (Kiderült, hogy ő is új a suliban.) Elmondta, hogy szólítsuk nyugodtan Oszkárnak. Nagyon jó fej volt. A témakör a zene volt, ami összehozza az embereket. (állítása szerint.) Krisztit berakták csörgősnek, Melinda basszusgitározott, jómagam pedig énekes lettem. A többi lány táncos, vokalista, vagy hasonló szerepeket töltött be. Még nem volt dalunk, ezért össze-vissza zenélte mindenki azt, ami épp az eszébe jutott. Az egész egy kész káosz volt addig, míg Oszkár kutyája egy hatalmasat nem vonyított.
- Hallották? A kutya már elviselni sem bírta azt, amit maguk zenélés címén művelnek! Ez volt az a zene, ami összehozza az embereket? Hát nagyon NEM ez volt az. Akkor lesz az, mikor én azt mondtam. Holnap folytatjuk a próbákat, aki elkésne, be se jöjjön, jó? Na, viszont látásra!- köszönt el végül a tanár úr.
Órák után még szerettem volna sétálni egyet. A harmadik folyosón lépdeltem komótosan. Mély levegőket vettem. Próbáltam kitisztítani a fejemet és relaxálni. Kint a szabadban leültem arra a kőre, ahol nemrég még Max ücsörgött, és azt mondta, fontos vagyok neki... Ekkor vettem észre, hogy valaki más is van ott. Felpattantam,és lesétáltam a vízeséshez. Ott valaki éppen az arcát mosta. Mikor közelebb mentem, nem hittem a szememnek...
- Elnézést a késésért...- dadogtam.
- Elnézést? Hát ne csinálja már! Ha már iskolába jár, kötelessége bejárni az órákra- magyarázta határozottan. Mindegy volt, álltam a sarat és kész.
- Most üljön le. De ilyen nincs. Jó?- fejezte be. Bólintottam, és gyorsan odacsoszogtam Kriszti mellé. Pillanatok alatt végigtekintettem a termen, ahol a székek oldalra voltak pakolva. Nem volt itt se Max, se Félix. Állítólag a fiúknak ezt külön tartják.... Szerintem csak nem járnak... Na mindegy! Viszont helyet kaptak ott Melinda és barátnői.... Megpróbáltam minél nyugodtabb lenni órán, és úgy csinálni, mintha már nem is emlékeznék a reggeli incidensre.
Elkezdődött az óra. A tanár úr bemutatkozott. (Kiderült, hogy ő is új a suliban.) Elmondta, hogy szólítsuk nyugodtan Oszkárnak. Nagyon jó fej volt. A témakör a zene volt, ami összehozza az embereket. (állítása szerint.) Krisztit berakták csörgősnek, Melinda basszusgitározott, jómagam pedig énekes lettem. A többi lány táncos, vokalista, vagy hasonló szerepeket töltött be. Még nem volt dalunk, ezért össze-vissza zenélte mindenki azt, ami épp az eszébe jutott. Az egész egy kész káosz volt addig, míg Oszkár kutyája egy hatalmasat nem vonyított.
- Hallották? A kutya már elviselni sem bírta azt, amit maguk zenélés címén művelnek! Ez volt az a zene, ami összehozza az embereket? Hát nagyon NEM ez volt az. Akkor lesz az, mikor én azt mondtam. Holnap folytatjuk a próbákat, aki elkésne, be se jöjjön, jó? Na, viszont látásra!- köszönt el végül a tanár úr.
Órák után még szerettem volna sétálni egyet. A harmadik folyosón lépdeltem komótosan. Mély levegőket vettem. Próbáltam kitisztítani a fejemet és relaxálni. Kint a szabadban leültem arra a kőre, ahol nemrég még Max ücsörgött, és azt mondta, fontos vagyok neki... Ekkor vettem észre, hogy valaki más is van ott. Felpattantam,és lesétáltam a vízeséshez. Ott valaki éppen az arcát mosta. Mikor közelebb mentem, nem hittem a szememnek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése