Crystal Gimi

Crystal Gimi
(A képre kattintva Aventisz többi művét is elérheted!)

2015. július 5., vasárnap

Szülinapi buli #04 Az első gyűlés és #05 A galéria megújul!

Sziasztok!
Igen, késtem, lőjetek le, de azért olvassátok el az új részt!:) Na jó. Mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy tegnap egy fesztiválon voltam, ami valami fantasztikus volt, de mára bepótolok mindent! Úgyhogy... áve mi!:D És kukkantsatok be a képgalériánkba! :')
U.i.: Holnap délután négykor kezdődik a chat-party, mindenkit szeretettel várunk! Kommentbe, vagy chat-be jelezd, hogy tudsz-e jönni! ;) VÁRUNK!!!






Reggel arra ébredtem, hogy a lábaimról folyt a víz, a hajam tocsogott az izzadtságtól, és mérhetetlen forróság volt. Kinyitottam a szemem, láttam, hogy az ajtó lángokban állt, a füst akkor kezdett elérni minket. Hálát adtam az égnek, hogy időben felkeltem, miközben Max-et próbáltam felrázni.

- S.O.S!!!- üvöltöttem, hátha meghallja valaki- Hé, segítség!!!- kiabáltam, de nem jött válasz. Megijedtem. "Mi van ha elmentek? És, ha bajuk esett? Vagy csak Kriszti van itthon, de nem hall??? Neki nem esett baja?? MIT CSINÁLJAK????!!" Kis híján felforrt az agyvizem és lüktető szívvel próbáltam felkaparni Max-et a földről. A lába még mindig nagyon csúnya volt, a pukli a térdén megnőtt, és éppen akkor kék színben virított. Mázli, hogy olyan vékony, amilyen, mert bár nehezen, de sikerült valahogy felkapnom. Az egyik ajtó kizárt volt, így megrohamoztam a hátsó kijáratot.
- Flóra?- nyitotta ki szemét Max, és remegő, gyenge hangon érdeklődött- Te az öledben tartasz??- húzta fel a szemöldökét, miközben fel sem tűnt neki, hogy ég a ház.
- Max!- szóltam rá, de ekkor megláttam, hogy a hátsó ajtó is lángolt.
- Hú...- nézett végig a tűzön Max. Én megfordultam és egy ablakot kerestem. Berohantam Félix és Larry szobájába, és a nagy rohanásban neki mentem az ajtófélfának- Áú!!!- ordította Max.
-MI VAN??!- dobtam le az egyik fiú ágyára és az ablakhoz szaladtam.
- A térdem!- sipákolt Max a fogát csikorgatva.
- Itt kiférünk- magyaráztam, majd igyekeztem odacibálni Max-et, aki váltig állította, hogy ő ott nem fér ki, meg a klausztrofóbiája van, és el fog ájulni, meg, hogy amúgy is eléggé fáj a térde.
- Elég legyen!- utasítottam és kilöktem az ablakon, azzal együtt én is utánamásztam.
- Fú, ez most tényleg nagyon fáj...- igazgatta meg a kötését, én pedig igyekeztem levegőhöz jutni. Már nagyon fullasztó volt odabent a füst. Kicsit távolabb támolyogtunk Max-el, és vártunk és néztük az égő házat. Már nem lehetett tenni érte semmit. A kút két kilométerre volt tőlünk, Max-et nem lehetett egyedül hagyni, a házból meg már alig volt.
- Minden rendben?- kérdezte tőlem Max, még mindig a térde alatti részt szorongatva.
- Velem? Persze, csak ez így nem valami bizalomgerjesztő...- böktem a romokra, amik között még pislákolt a fény.
- Ez sem- mutatott térdére- Fáj, de legalább már magamnál vagyok, nem úgy mint tegnap.
- Ezzel mit akarsz mondani?- kérdeztem arcát fürkészve.
- Csak azt, hogy köszönöm. Nélküled már nem is élnék...- ebbe beleborzongott.
- De én juttattalak ide- mutattam a térdén lévő kötésre.
- És te hoztál ki onnan- folytatta a ház maradékaira nézve- Azt hiszem kiegyenlítetted a számlád- megfogta a kezem, és megszorította. Én csak a mérhetetlen keserűséget éreztem addig, de akkor rá néztem. Olyan nyugodt, bizalomgerjesztő tekintettel nézett rám, ahogy még soha. Megöleltem.
- Áu!- kiáltott fel hirtelen és eltolt magától- Szeretek ölelkezni, de csak ha nem kezdik átrendezni a beleimet!- szólt rám, mire mindketten nevetni kezdtünk. Ő rám nézett, megsimogatta a karom, amire támaszkodtam, amikor... végre megjelentek a többiek. (!!!)
- Hát ti mit csináltok?- kérdezte Larry mosolyogva és rögtön odaszaladt hozzánk- Max, csakhogy jól vagy!- ölelte meg egymást a két haver, én pedig mosolyogva néztem őket. Félix csak megálltak mellettünk és meglepetten nézett Crystal házának helyére.
- Itt meg mi a fészkes fene történt??!- ráncolta össze homlokát- De legalább ti jól vagytok...- nyugtázta az esetet, azzal leguggolt hozzánk- Mondjátok, nem láttátok Krisztit?
- Ő hol van??- idegeskedtem, de egy valaki volt, akit nem Kriszti, sőt nem is mi, Max-el érdekeltünk, hanem a ház, az a néhai ház... Crystal könnyes szemmel repkedett a háza körül, és próbálta feldolgozni, hogy nincs többé.
- Ki művelte? Halljam!- ordított, de mi persze egy felbőszült sárkánynak nem igen mertünk, és őszintén nem is tudtunk mit mondani.
- Azt hiszem felgyújtották. Le is fényképeztem. Két hím sárkány, fiatalok, egy vörös és egy kék...- jelent meg az egyik bokorból kilépve Kriszti, miközben a jegyzettömbjét szorongatva vadul körmölt.
- Tessék?- hőkölt hátra Crystal meglepetten. Kriszti felnézett és bólintott, aztán letépte a papírt a füzetből és odaadta Crystal-nak.
- Inkább a képet!- dobta vissza a lapot Krisztinek, aki szemöldökét összehúzva adta oda fényképező gépét.
Miután Crystal egy kicsit magához tért az elborult agy állapotából, leültünk, hogy megbeszéljük a dolgokat.
- Szóval, leégett a ház... Most hajléktalanok leszünk?- tette szét a karját Larry.
- Ugyan, megoldjuk!- intette le Max.
- A tartalékainknak is lőttek...- húzta át Félix a lejegyzett számokat.
- Szerzünk- magyarázta Max.
- Ellenségeink lesik minden lépésünket- jegyezte meg maga elé bámulva Crystal.
- Ne túlozz! Amúgy is, kölykökről beszélünk- tette helyre Max.
- Mondd, hogyan akarod te mind ezt megoldani?- értetlenkedett Crystal.
- Van egy terved?- mosolyodott el Kriszti, és előkészítette a füzetét. Max ijedten meredt a rá váró társaságra.
- Hát... izé... Nincs, de fő a pozitív hozzáállás, nem igaz?- nevetett kínjában, miközben megdörzsölte tarkóját.
- Igaza van...- kezdtem. zakatolt az agyam, és minden erőmmel azon voltam, hogy kitaláljak valamit.
- Flóra, begolyóztál?- nézett rám furcsán Larry.
- Nem, dehogy! Figyeljetek, van egy ötletem!
- Csak nem?- forgatta a szemét Max, akit hirtelen vállba bokszoltam a beszólásáért.
- Mit szólnátok ha segítséget kérnénk?- mosolyogtam a többiekre kíváncsi szemeket meresztve.
- És mégis kitől, nagy okos?- ráncolta szemöldökét Félix.
- Hát a többiektől! Tudjátok, azoktól, akiket toboroztunk. Most szükségünk van rájuk. Összehívhatnánk őket, szerveződhetnénk, satöbbi...- hadartam szorgalmasan mutogatva két kezemmel, hogy kellően felkeltsem figyelmüket, és beindítsam rozoga agytekervényeiket.
- Nem is tudom...- húzta el száját Crystal.
- Ennek akár még lehet is valami értelme...- fordult hasra Larry.
- Oké, akkor szervezd meg- passzolt Félix megadva magát. Akkor, látva, hogy a csapat értékes tagja vagyok, azonnal bele is vetettem magam a munkába. Krisztit arra értem, írjon nekem egy szöveget, amit előadhatok a gyűlésen, valamint Crystal-nak is, hogy csak mondjon valamit. Ezek mellett rábíztam, hogy állítson össze egy listát azokból, amikre szükségünk lehet, mint például élelem, fegyverek, és egyéb kellékek. Larry-t elküldtem, hogy Crystal-al keressenek egy helyet, ami alkalmas a gyűlésre, azután Crystal személyesen kérje meg a szigeten tartózkodókat, hogy jelenjenek meg. Érával felírattam a felhőkbe egy felhívást, miszerint jelenjenek meg itt és itt, ekkor és akkor. Félixet kértem meg, hogy Larry-vel együtt gondoskodjanak a helyszín kicsinosításáról, és a technikáról, valamint egy emelvényről, ahol én és Crystal minimum elférünk.
Amikor kiosztottam a feladatokat, leültem Max mellé egy fa tövében. Kriszti is mellettünk kezdett neki a munkájának, de csak miután ismét ellátta a sérült térdét. Én azon voltam, hogy jegyzeteket készítsek mindenféle javaslatról.
- Flóra!- csípte meg a karomat Max vigyorogva.
- Tessék.
- Én mit csináljak?
- Te most fogod magad és meggyógyulsz!- utasítottam, majd újra belemerültem a füzetembe.
- De én egyszerre több dologra is képes lennék...- próbálkozott Max.
- Lennél, de nem vagy- mondtam fel sem nézve. Ezután végre elhallgatott. Azt hiszem, elnyomta az álom, bár nem voltam biztos benne. Úgy egy órája ötleteltem, amikor éles fájdalom hasított a fejembe. Rájöttem, hogy a nap folyamán még egy csepp vizet sem ittam, és amilyen hőség volt, csoda, hogy addig nem kaptam hőgutát. Furcsa is volt... A mi világunkban tél, míg itt döglesztő hőség... És még csodálkoztam, hogy fáj a fejem?
- Ebédelnünk kéne!- csaptam össze a füzetemet, majd körbekémleltem. Kriszti változatlanul írt, de Max úgy felriadt, hogy kis híján feldőlt ülő pozícióból, amit kicsit megmosolyogtam.
- Mi bajod neked? Ne hozd itt rám a frászt!- kiáltott rám hisztérikusan, majd hozzá tette:- Én is éhes vagyok...- bólintottam egyet, majd megbökdöstem a tollát rágcsáló Krisztinát.
Lassan sikerült mindenkit előkeríteni, Crystal és Éra pedig vállalták, hogy készítenek nekünk ebédet, bár Max kicsit idegenkedett a sárkány ételektől, de meggyőztük, hogy vagy ezt eszi, vagy semmit, így beadta a derekát.
Végül Crystal-ék valami ropogós gyíkszerűséget raktak elénk, amit persze nem tudtunk, csak mikor Kriszti megkóstolta, és nagy bölcsen közzé tette, mit is eszünk. Így inkább csak vizet ittunk, de azt rengeteget.
- Karácsony van- mosolygott Crystal- Ezt az ünnepet sosem felejtem el, és ez az egyetlen emberi életemből, ami úgy őszintén hiányzik. Ezért most készültem mindnyájatoknak egy itteni meglepetéssel. Azt hiszem, még hasznát veszitek- mondandója végeztével arrább állt, hogy megláthassuk ajándékainkat. Öt gyönyörű Albax volt Crystal háta mögött, mindegyik szalaggal átkötve, névre szólóan. Hálálkodtunk is, hiszen nagyon örültünk, fergeteges dolog egy ilyen, én már csak tudom!
- Mit szólnál, ha a karácsonyt is felírnám a javaslataim közé?- érdeklődtem Crystal-tól.
- Miféle javaslatok?- kérdezett vissza.
- Olyanok, amiket a mi pártunk használhatna. Ilyenek csak nekünk lennének, és mi hoznánk őket. Amolyan sajátságos törvények- mutattam fel büszkén a füzetet. 
- És eddig miket írtál?- kérdezte Crystal finnyásan.
- Például, hogy a Raszka-sziget jogosan is a változás pártiaké legyen, és építsünk falakat rá, meg egy várat. Nem nagyot, csak egy kis menedékhelyet, méghozzá kőből. Legyen egy állandó hadseregünk, őrök, katonák. 
- Ez mind szép és jó, de hogy valósítjuk meg?- kérdezte jogosan Félix.
- Az legyen az én dolgom!- tettem rendbe, majd vissza tértem az eredeti kérdésemhez:- Szóval a karácsonyt hozzá írjam, vagy ne?
- Írd- felelte szinte az egész asztaltársaság más-más időben, szóval egy másodpercnyi hangzavar után be is írtam. 
Közeledett a gyűlés ideje. Kriszti a kezembe nyomta a szövegemet, és elmagyarázta Crystal-nak, amit mondania kellett, majd Max-et kivéve mindenki felpattant az Albax-ára. Max Éra hátán tette meg az utat. Már a magasból is látszott, hogy mennyire sokan voltak, amit jó volt látni, ugyanakkor úrrá lett rajtam a lámpaláz... Idegesen olvasgattam a szövegemet, majd becsuktam a szemem és koncentrálni próbáltam. Mire elfoglaltam a helyem az álványon, kaptam egy csíptethetős mikrofont, amit Félix barkácsolt. Mikor neki láttam a mondandómnak, sokan üvöltötték, hogy nem lehet hallani, így megköszörültem a torkom, és próbáltam hangosabban beszélni, de így is folyton rontottam. Egyszer csak sétálgatni kezdtem a színpadon, és rájöttem, hogy mennyire megnyugtat, így bár jobbra balra ingáztam, mégis érthetőbben, hangosabban beszéltem. A műsor végén a sárkányok taps helyett minden sárkány égbe lőtt tűzcsóvával jutalmazott, ami elsőre megijesztett, de miután Crystal megsúgta, mit is csinálnak, már inkább szépnek láttam a magasban kialvó tűzcsóvákat. 
Crystal beszéde után mindannyian kijjebb repültünk, ki ezen, ki azon, hogy fogadjuk az elismeréseket, felajánlásokat, vagy egyszerűen beszélgethessünk a hallgatósággal. Éppen egy nagyon kedves sárkány anyukával beszéltem, amikor egy fekete sárkány zöld, figyelő szemét vettem észre a tömegből. Azonnal felismertem. Ő volt az, aki engem és Max-et megmentett, azaz az egykori katona. Odaakartam menni hozzá, megköszönni amit értünk tett, de amint közelíteni kezdtem hozzá menekvésbe fogott. Egyre gyorsabban repültem utána, már a tömeget is elhagytuk, de egy Albax nem érhet fel vele. Nála gyorsabb sárkányt még nem láttam, pedig láttam már egyet, s mást. Még párat kiáltoztam neki, de már mindegy volt, elvesztettem. Ismét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szablon wykonany przez Jill