Crystal Gimi

Crystal Gimi
(A képre kattintva Aventisz többi művét is elérheted!)

2015. július 3., péntek

Szülinapi buli #03 Egy homokszem eltört...

Az élet...
Sziasztok!
Meghoztam a szülinapi különkiadást! Nagyon viccesre akartam, és kb. olyan mélabús és mély lett. Azért remélem tetszeni fog, hiszen szerintem ilyen mély mű még nem került ki a kezeim közül... Jó olvasást! ;)














Minden homokszem egy emberi, földi élet. A sivatag pedig a végeláthatatlan mezőivel maga az élet, ami egy ideig tart, aztán hagyja, hogy újak lépjenek a helyedbe, és egy idő után, lassanként feledésbe mész, ellepnek az újak, akikre ugyan ez a sors vár. Egy-egy vihar néha felkavarja az emlékeket, de nem hoz vissza semmit és senkit. Tán másokat elfeledtet, de nem változtat semmit, hiszen minden homokszem egyforma, a sivatag pedig nem alakul át, senki nem képes megváltoztatni. A szelek újra vissza alakítják, és marad minden a régi.

Egy homokszem megszületett. Ő adta az életét, Ő küldte. Ő, az a bizonyos nagyobb hatalom, aki különb az egyszerű homokszemeknél. A sivatagba küldte, kezdő lökést adott neki, majd elengedte kezét, de mindig ott volt, hogy ha kelljen, elkapja, és visszalökdösse az útra. Mindegyik homokszemmel így tett, mert ő ilyen volt.
A homoszem repült, szállt az élete boldog, de örökké görcsös, félelmekkel teli volt,    rettegett a földet éréstől. Félt az elkerülhetetlen elfeledéstől, jobban, mint a haláltól, ami bár jóval ritkábban járt, egyeseket elért. Hát ez a homokszem nem hitt a halálban. Olyan kicsi esélyt látott benne, hogy nem figyelt rá. A hatalmas erő segítő kezét eltolta magától. Nem akart hallgatni másra, csak egyedül félni az elfeledéstől, attól, hogy egyszer ő lesz ott lenn a mélyben. Így félt. Egész életében csak rettegett, és tudta, hogy nem kerülheti el, így nem hallgatott semmire. Fel sem készült arra, hogy esetleg rosszabb is jöhet. Pedig jött, és fájdalmas volt.
A homokszem átlagos napját töltötte a levegőben aggodalmaskodva, a holnaptól félve. Egyszerre vihar támadt, felkavart mindent. Annak a haragja volt ez, aki az életet adta a homokszemnek, és megtartotta egészen addig, amíg betelt a pohár. A homokszemet csapkodta a tomboló szél, egészen, míg neki nem csapódott egy éles, magánál jóval kisebb, de éles homokszembe, és míg eddig is miniatűr volt, akkor ezer darabra esett szét, és a homoktenger benyelte darabjait az egyik hullámmal. A halál érte el, akkor, amikor nem is számított rá, és legnagyobb félelme is valóra vált, martalékait ellepte a homoktenger. Így történt, hogy egy homokszem a sivatagban eltört. Mégsem dőlt össze a világ... Vagy mégis? Valamilyen értelemben összedőlt. Mindig összedől... Hiszen erről szól az élet. Csak mindig elmegyünk mellettük, sietnünk kell, vár minket a holnap...
De egy új élet mindig lép a régi helyébe. A homoszem egyetlen fikarcnyi darabkáját nem nyelte el a mérhetetlen homoktömeg. Új esélyt kapott az életre, hogy figyelhessen. Először bocsánatot kért az alkotótól, majd megpróbált a régi sebekkel együtt élve kihasználni ajándékba kapott új életét. Mert mindenkinek jár még egy esély. Így áll össze minden alkalommal újra a világ... Hogy aztán ismét összetörhessen...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szablon wykonany przez Jill